A családom már szenvedélyes természetjáró volt azokban az üdvös bakancsos, vászonhátizsákos időkben, mikor még pajtákban, istállókban aludtak éjszakánként, és nem remekül felszerelt turistaházakban.

Gangos házba születtem, és mindig kicsaptak a folyosóra, hogy jó levegőt szívjak. Akkoriban még ilyesmi is volt Pesten. Még alig járt autó, és nem volt ekkora zaj sem. Aztán rögtön, ahogy megtanultam járni, anyám vitt magával kirándulni. Ahogy kitavaszodott, és nem ért térdig a sár, mi mentünk is, kezdetben a János ligettől a Ságvári-ligetig– természetesen gyalog. Anélkül tettem meg egészen kiskoromtól ezt a távolságot, hogy felcsimpaszkodtam volna anyámra. Megbeszéltük előtte, hogyha elfáradok, pihenünk. Aztán sem múlhatott el hétvége kirándulás nélkül. Evidens volt: ha nem zuhog az eső, akkor megyünk valamerre: Velem, Kőszeg Szabó hegy, Jurusics vár – ezek voltak a kedvenc helyeink.

Általában jó korán felkeltünk, valamivel később, mint amikor iskolába kellett indulni. Már előző este összepakoltuk a szükséges holmikat. Jó kis fűzős cipőim voltak, meg saját kis hátizsákom. Reggel csak kivettük a hűtőből a szendvicseket, és főztünk egy teát, amit a termosz melegen tartott. (Étterembe csak sátoros ünnepekkor jártunk.) Az elemózsiát abba a turistadobozba csomagoltuk, ami már akkor muzeális tárgynak számított. A turistadoboz alumíniumból készült, sárgásra színezve, kilyuggatva a tetején. Már kiskoromban is úgy gondoltam, hogy rendkívül csúnya, viszont praktikus tárgy. Mindenfélét lehet benne szállítani anélkül, hogy összenyomódna. Akár rá is lehet ülni, a szendvics mégsem lapul palacsintává.

A távolabbi célpontokig busszal, vagy vonattal közlekedtünk, aztán persze megkerestük gyalogosan a turistajelzéseket. Jópofa volt, mikor például Kőszegen, pár méterre az osztrák határtól kedves ismerősként üdvözöltük egymást a határőrökkel, mielőtt rituálészerűen felmásztunk a kilátóhoz.

A legnagyszerűbb időtöltés ma is, ha az erdőt járhatom. De egyre inkább félek kimenni a zöldbe, és lassan már a vonatablakból sincs kedvem kinézni. Elrettent, hogy másodpercenként belerondít a képbe egy szemétkupac. Ha mégis kirándulni megyek, akkor szorgalmasan gyűjtöm a szemetet. Már amennyit össze tudok szedni. A környezetvédelem nem egy divatos hobbi, hanem az egész ország, sőt az emberiség egészséges önzése kellene, hogy legyen.