„A helyi koordinátorod majd tájékoztat, és felveszi veled a kapcsolatot”- a mondat, amely méltán érdemelhetné ki az elmúlt hetek, hónapok leggyakrabban ismételt állításának címét. De kik is ezek a rejtélyes, mindent tudó alakok, a helyi koordinátorok? Hogy telik egy napjuk? Milyen feladataik vannak? Elmentünk, és megkérdeztük őket!

A helyi koordinátorok az Önkéntes Központ Alapítvány munkatársaiként, megyei lebontásban felelnek a TeSzedd! akcióra jelentkezett önkéntesek csapatbeosztásáért, a kapcsolattartásért, és a bejelentett illegális hulladéklerakók felderítéséért. Teendőiket a vízügyi igazgatóságok szakemberei segítik.

Nem tűnik unalmas munkának, ugye? Főleg ha hozzátesszük, hogy Székesfehérváron gyakorlatilag egy személy felel ezért a feladatért. A Budapesten regisztrált több mint 10 000 jelentkező koordinációját pedig mindössze öt ember látja el, igaz, egy-két lelkes önkéntes segítségével! Nem csoda, ha F. Tóth András, az Önkéntes Központ Alapítvány vezetője alig tud ránk időt szakítani, hiszen budapesti kollégáival együtt napi több mint ezer érdeklődő telefonhívására válaszol, miközben felügyeli a csoportbeosztásokat és a logisztikát. A budapesti regisztrációk száma rekordnak számít, de Varga László, a hajdú-bihari koordinátor megyei szinten is hihetetlen adatokról számolt be: a 20 000 lakosú Balmazújvárosból például 1100 fő regisztrált, a megyéből pedig több mint 5000-en csatlakoztak az akcióhoz, köztük erdészek, nemzeti parkok dolgozói, postai alkalmazottak, de Debrecenben még a fiatalkorúak börtönéből és a hajléktalanok közül is önként (!) alakultak csapatok. Hasonló lelkesedést tapasztalt Gábor Imre, Fejér megye koordinátora, aki örömmel nyugtázta, hogy gyermekotthonok lakóitól kezdve családokon át cégeket és civileket egyaránt megmozgatott a kezdeményezés, a legfiatalabb önkéntes jelentkező mindössze 3 éves! Arról már korábban hírt adtunk, hogy a Balatonban búvárok, a Gellért-hegyen alpinisták is takarítanak majd, a budapesti koordinátorunktól azonban az is kiderült, hogy még barlangászok is csatlakoztak az akcióhoz! Varga László azt is hozzátette, hogy külön segítség volt számukra, hogy sokan nagy körültekintéssel és precizitással alakították a honlapon található hulladéktérképet. A hajdúszoboszlói TV például felvételt készített az egész külvárosról, a Nemzeti Park dolgozói pedig beazonosították a területükön található összes illegális szemétlerakót.

Bár a helyi koordinátoroknak néha az az érzésük, hogy „minden a feje tetejére állt”, megnyugtattak, hogy a napokban véglegesítik az önkéntesek csapatait és a gyülekezési helyeket, így a hét elején minden lelkes jelentkezőt értesítenek majd a részletekről! Az akció elképesztő méretei miatt – e sorok írásakor pontosan 135 344 jelentkezőről tudunk - azonban számítanak az önkéntesek türelmére, hozzáállásukról szinte dicshimnuszokat zengtek, amit ezúton is hálásan köszönünk nektek!